Közel két év telt el a 99 Mozgalom furcsa befizetései óta, mégis csak most lépett a bank, nem sokkal azután, hogy a sajtóban pörögni kezdett az ügy. Az OTP-t védő nézet szerint szint alatti lenne egy ekkora szereplőnek ilyen módon jópontokat gyűjteni a kormánynál. Független banki szakemberek azonban furcsának tartják az eljárást.

  • Hírbot@lemmy.toldi.euOPB
    link
    fedilink
    magyar
    arrow-up
    1
    ·
    1 year ago

    This is the best summary I could come up with:


    Karácsonyék mozgalma adománygyűjtő ládákban összegyűjtött készpénzadományokkal magyarázta az összesen mintegy félmilliárd forintnyi pénz eredetét, de az összegek, illetve maguk a bankjegyek gyanúsan sterilek voltak, ráadásuk a sorszámaik gyakran egymás mellettiek voltak

    Ilyen későbbi, csak a sokadik tranzakciónál kiszűrhető pénzmosási eset egyébként tipikusan a „smurfing”, amikor a bűnözők a bűncselekmény elkövetéséből származó összeget a kötelező azonosítási értékhatárt még éppen el nem érő összegekre, vagyis kisebb részletekre törik, és úgy veszik fel, vagy utalják tovább

    Míg a bankot kívülről látó, az OTP-vel versenyhelyzetben levő és természetesen ebben az ügyben csak igen visszafogottan (anonim módon) megszólaló szakemberek inkább arról meséltek nekünk, hogy régóta foglalkoznak pénzmosásellenes szabályokkal, vagyis AML-lel, Anti Money Launderinggel, de ilyen eljárást még nem tapasztaltak

    Elővették a régi anyagokat, megvoltak a gyanús elemekről a feljegyzések, és pár nap alatt mélyebben is átnézték a sok befizetést, és a bank úgy ítélte meg, hogy érdemes lépni, vagyis feljelentést tenni, mert a nagy címletű, egymáshoz olykor közeli sorszámú devizabankjegyek aligha származhattak adománygyűjtő ládákból

    Ezen érvrendszer szerint az OTP, amelynek piacvezető lakossági bankként minden szavazótárban sok ügyfele van, vagy Csányi Sándor, aki Orbán Viktor mellett még egyedül önállóan is tényező Magyarországon, ilyen pártpolitikai ügybe biztosan nem menne bele

    A stróman sokszor szerény életkörülmények között élő személy a nevét adja számlanyitáshoz, cégtulajdonláshoz, a bukó cégek például az előbb említett strómanok segítségével elkövetett adócsalásokhoz kellenek, és sajnos egyre több a pénzfutár, aki vállalja, hogy a számlájával bűnözőknek segít, azt átengedi elcsalt pénzek továbbutalgatására, mozgatására, porlasztására


    The original article contains 1,715 words, the summary contains 238 words. Saved 86%. I’m a bot and I’m open source!